Költözés

A blog idén lényegében nem frissült. Egy időre elment a kedvem az egésztől.
Viszont most, hogy már 3 hónapja a Gambia kiállításon és a Fair Trade-en dolgozom, visszajött az ihlet. Úgy érzem, hogy megint a megfelelő úton vagyok.
A blogot átköltöztettem a http://gambia.blog.hu -ra, mostantól oda fogok írni.
A konzulátuson kaptam könyveket, felkutattam a könyvtárakat, letöltöttem tankönyveket. Van anyagom bőven, amiket mostanában dolgozok fel. Igyekszem folyamatosan frissíteni az új címen, szeretettel várok oda minden olvasót.
Tegnap nyitottuk meg a 2. Gambia kiállítást, 3 hét múlva pedig már a harmadik nyílik.

Tehát:
http://gambia.blog.hu

Gambia kiállítás, Tranzit Art Café

Pénteken nyitottuk meg az első Gambia kiállítást. Hétvégétől lesz rendes nethozzáférésem, tudósítok az eseményekről. A kiállítás a Tranzitban tekinthető meg, november 5-én szedjük le a képeket. A további helyszínek  a Sirály, valamint a Merlin Színház.

Az élményekről

Azóta teljesen máshogy látom a világot, összehasonlítva a kiutazás előtt és közvetlenül utána megjelent újságcikkekkel és interjúkkal látszik, hogy mennyire mások voltak akkor az elképzeléseim a világról. Úgy indultam, hogy másoknak segítsek, de a végén az lett belőle, hogy magamnak segítettem. Megvalósítottam azt, amire sokan egész életükben vágynak. Azt, ami mindenkinek eszébe jut minden nap, hogy ha az élet úgy hozza, szeretne belevágni. Egy hegy megmászása, valami rendkívüli teljesítmény, vagy akár egy apróság. Bármi, amit komoly célnak nevezünk, a képességek próbája és közvetetten az addigi munka egyfajta gyümölcse. Eltekintve a veszélyektől és a negatív nem várt dolgoktól, nagyon jó volt. Megvolt az 'A mindenit' élmény, ami sokaknak soha nem adatik meg. Például akkor, amikor a csomagommal a kezemben hajnali kettőkor a repülőgépről leszállva a gép lépcsőjén álltam és megcsapott a Szahara illata. Hőség, állott halszag, magas páratartalom. Vagy amikor a megérkezésem napján mentünk a kocsival. Öreg, rozsdás, gyűrött terepjáró, a sivatagi úton a város felé. Az ablak törött, működő műszer egy sincs. Jobbra az úttól néhány méterre egy kiégett, rozsdás teherautó, az úton előttünk egy Police Checkpoint tábla, balra pálmafák és lerobbant kunyhók.

Vagy amikor még az odaúton a gépre vártam Lisszabonban. Este nyolc óra, körülöttem csak feketék, a környéken sehol egy európai. Mind furcsán néztek rám, Dakar felé nem szokott fehér fiatal utazni, főleg nem egyedül. Tudtam, hogy több hónapra indulok a Afrikába, a Nagy Sivatag mellé. Tele kiváncsisággal és tenni akarással.

Vagy amikor egyik este elkísértem Abdoulie-t az ivóba. Egy fél csirkéért mentünk, az volt a vacsora. Amíg megsült, leültem egy asztalhoz és egy Julbrew sör társaságában az egyik helyivel beszélgettem. Autógumik javításából él, igazi rasztafari, gyönyörű angol kiejtéssel. Büszkén mesélte, hogy elvégezte az elemi iskolát. Teljes odaadással hallgatta minden szavamat, láthatóan büszke volt rá, hogy egyetlen fehérként vele beszélgettem. A boldogsághoz nem mindig kellenek nagy dolgok.

Reformátusok Lapja

Az alábbi cikk jelent meg rólam a Reformátusok Lapjának eheti számában:

Az újság ára 150 Ft, a hét folyamán remélhetőleg még elérhető az egyházi könyvesboltokban, gyülekezeteknél. Köszönöm a lehetőséget és a hosszú beszélgetést.