Egyre jobban élünk az életszínvonal mutatói folyamatosan emelkednek, a növekvő bérekhez pedig mind magasabb diszkrecionális jövedelem társul. Ez a fizetésünknek az a része, amit a mindennapi szükségleteink kielégítésére, a létfenntartásra fordított összegen felül birtoklunk. Azaz az a pénz, amiből új, nem feltétlenül szükséges javakat, jószágokat vesszük. Drágább autó, márkás ruha, stb.
Minél többet költhetünk az ilyen termékekre, annál fájóbb a hiányuk, ha valami miatt már nem juthatunk hozzájuk. Ez (is) az oka az adóemelések, financiális korrekciók, fiskális intézkedéseket követő romló közhangulatnak. Néhány százalékkal többet kell befizetni és máris elégedetlenek leszünk.
A pénzügyi világnak egy másik, érdekes oldalát láttam Afrikában. Ha itthon, a tévében nézünk egy filmet egy távoli világról, kultúráról, az utána is idegen és távoli marad. Ha nem tetszik a műsor, szabadon lehet egy másik csatornára váltani. Ha tetszett és végignéztük, utána vége, egy óra volt belőle. Ám ott, élőben teljesen más. Feltehettem a kérdéseimet a helyi embereknek és meghallgattam a véleményüket, a történetüket.A pénzügyi mutatók szerint sokkal szegényebben élnek nálunk. Gambia Afrika egyik legdinamikusabban fejlődő országa, de még mindig nagyon messze van az európai szinttől. Ha nekünk kellene kijönni ennyi pénzből, nem menne, képtelenek lennénk rá.
Kicsit olyan ez, hogy amit nem ismerünk, az nem hiányzik. És emiatt működhet békében megannyi afrikai társadalom.
Nem nyomorogtak! Legalábbis a legtöbben nem. Keményen dolgoztak a mindennapi betevőért, állandóan ügyeskedni, okoskodni kell, hogy sikerüljön beszerezni a létfenntartáshoz szükséges javakat. De ha ezt a szintet sikerült elérni, boldogok voltak. Reggel mindenki mosolyogva köszönti a másikat, este együtt teáznak a compound, a 'birtok' udvarán. Beszélgetésük nem a pénzről, a pénzügyi gondokról szól.
Egy dolog már az első napon feltűnt: nincs jó állapotú pénz. Az összes kis címletű bankjegy gyűrött, tépett, koszos és büdös. A 100 dalasisok persze tiszták és szinte hajtatlanok, az átlagember ilyet ritkán lát. (1 dalasi = ~8 forint) Hoztam haza néhány bankjegyet, még most is halszaguk van. Mindegyiken érzem az ország, a földrész illatát és hangulatát.Sok boltban jártam, sok embert láttam fizetni, pénzt kezelni. Összegyűrve tartják a ruhájukban, összegyűrve adják a boltosnak. A kasszában úgy áll a pénz, mint a szénakazal. Az út előtt azt gondoltam, hogy ahol ilyen kevés pénzből élnek, tisztelik és tisztán tartják. Ami van, azt nagyon meg kell becsülni. De nem. Olyan volt, mintha egy ez új és szükséges rossz lenne. Csak úgy van és kész. Ha nem lenne, az sem lenne nagy baj.
Egy tapa-lapát, vajaskiflit kértem. 5 dalasi lesz, válaszolta a boltos. Kisimított, megtisztított 5 dalasist adtam neki. A pénztáros meglepetten, hitetlenkedve nézett. Ő ilyet bizony nem nagyon látott még. Meséltem neki a mi helyzetünkről. Arra jutottunk, hogy bizony Európában teljesen más a pénz szerepe. Mi tiszteljük, mert rá vagyunk kényszerülve. Még a legkisebb címletű pénzeink is jobbára tiszták és simák.
Gambiában is jelen van a szerencsejáték. Sokan itt szórják el csekély jövedelmüket. De teljesen más felfogással, mint mi. Akikkel beszéltem, mind azt mondták, hogy ez kikapcsolódás nekik, nem is várják a nagy nyereményt, nem az a lényeg.
Ahol sok pénz van, ott nem lehet élni nélküle. Ha mindenki ismerné a mi életszínvonalunkat, felborulna a modern világ. Hirtelen sokmilliárd ember vágyna a rengeteg technológiai fejlesztésre, összeroppannának az országok.
Akkora a különbség a fejlődő és a fejlett országok között, hogy hatalmas hiba lenne egyből odavinni a fejlesztéseinket, módszereinket. Csak lépésről lépésre szabad haladni, időt kell nekik adni, hogy megfelelően alkalmazkodhassanak és megtanulják az új életmódot. És nem a pénzünket kell odavinni, hanem a tudásunkat. És persze a méltányos kereskedelmet.
