2007. június 21., csütörtök

Újra a fedélzeten

Néhány napja nem jelentkeztem, ennek oka, hogy (nem) kicsit ismét túlvállaltam magam munkával. Egy fordításon dolgozom, ennek az árával együtt lesz meg a szükséges pénzösszeg. Több éve foglalkozom számítógépes játékok fordításával (www.gamehunter.hu), rengeteg játékot tettünk magyarrá a szabadidőnkben és néhány játékban ott a nevem a boltok polcain is. Most a Space Force 2 című sci-fi akciójáték fordításán dolgozunk Morpheu$ kollégával. Szoros határidő, emberes mennyiségű szöveg. Már látszik a vége, hamarosan befejezzük, de elég kemény napok állnak mögöttünk.
De a legfontosabb, hogy végre túlvagyok az összes vizsgán, készülhetek az utazásra. Még két nap. Jó lenne valamikor az összepakolásra is időt szorítani.

Nincsenek megjegyzések: