Útközben

Gambia térképe

Gambia térképe.
Utam során az ország nyugati részén jártam (bekereteztem kékkel). Gunjurtól északra, keletre, egészen Kerewanig.

Emberek, segítőkészség, Momodou

Azt mondják, a gambiaiak híresek a segítőkészségükről. Teljesen más a mentalitásuk, mint nekünk, európaiaknak. Brikama faluban mondták, hogy ami az én problémám, az az egész falu problémája. Mindenki ismer mindenkit.

Bárhova mentem, valaki mindig mellém szegődött. Ha megszólítottam, beszélgetni kezdtünk, de ha csendben mentem, akár egy órán át képes volt mellettem jönni szótlanul. Egyedül sehova sem lehet menni. A népesebb utcákban volt, hogy tizen jöttek utánam, legtöbbjük kisgyerek.
A kicsik rendkívül kiváncsiak. Ha elővettem valamit, azonnal kérdezték, hogy mi ez, hogy működik, mennyibe került. Ha tetszett nekik, a következő mondatuk az volt, hogy adjam nekik. Mikor fényképeztem az utcán, sokszor odajöttek, hogy róluk is készítsek fotót. Utána megmutattam nekik a képet, nagyon örültek. Felnőtteket már nehezebb fényképezni, többen mondták, hogy fizessek érte. Inkább nem fizettem.

Az MP3 lejátszó volt a kedvencük. Brikamában körém ültek heten-nyolcan, felhangosítottam, amennyire lehetett és a fülhallgató cincogását hallgatva olvadoztak a gyönyörtől. A zseb- és táskarádió státusszimbólum. Akinek van, az hangosan bőgetve egész nap büszkén sétál az utcán. Az elején nem értették, hogy miként is működhet ez. Nem kazetta, nem lemez, de még nem is rádió. Elmagyaráztam nekik, érdeklődve figyelték. Minden zeneszámnál megkérdezték, kinek dala, melyik országból való. Egyedül egy fiú, Alassan volt nagyjából tisztában az európai országok nevével és elhelyezkedésével. Mondta, hogy egy könyvében olvasott európáról, de sokkal többet sajnos ő sem tud. Sokan azt hitték, hogy errefelé mindenki angolul beszél, eleinte nem is értették, mi az a magyar nyelv.
Egyik reggel másfél órán át zenéltem nekik a gépeimmel, sosem láttak még ilyet. Mondtam nekik, hogy mennyibe kerül nálunk, az európai fizetésekhez képest mára már igazán elérhető összegnek számít. Az egyik fiúval kiszámoltuk, hogy ezt a 100 euró körüli összeget a családja egy év alatt sem keresi meg.

Ő itt Momodou Sowe, a Gambia International repülőtér kertésze. Mivel Dakarban 3 napig visszatartották a csomagomat, ezért négyszer is jártam a reptéren. Minden alkalommal eltöltöttem itt 3-4 órát, Afrikában más a tempó, mint itthon. A hosszú várakozás alatt persze mindenkivel megismerkedtem, szó sem lehetett arról, hogy egyedül várom meg a repülőt, hátha végre hozza a csomagomat. Így történt, hogy egy délutánon át beszélgettem Momodou-val. Elmondta, hogy 15 éve dolgozik itt, előtte egy hotelben kertészkedett. Ez a szakmája, sok éven át tanulta az iskolában. Ketten voltak kertészek, remek munkát végeztek. Megmutatta az összes növényt, a reptér környékén közel egy egész hektárnyi zöld terület van, ami mind az ő kezük munkáját dícséri. Pálmák, pozsgások, különleges virágok.
Hosszan beszéltem neki a méltányos kereskedelemről, még nem hallott róla, érdeklődve figyelt. Azt mondta, hogy ez a fejlődés útja, büszke rá, hogy európában ezzel is törődünk. Azt üzeni, hogy vár mindenkit, aki a méltányos kereskedelemmel foglalkozik és szívesen megmutatja az egész kertjét.
Megígértem neki, hogy írok róla az interneten, erről a szorgos emberről másnak is hallania kell.
So, Momodou, there are some phrases about you and your flowers.
Momodou Sowe, Gardener, G.C.A.A.
Banjul International Airport, The Gambia

Az utolsó nap

Az utolsó este elkezdett szakadni az eső és elment az áram. Amikor nincs áram, olyankor vezetékes víz sincs.
A hirtelen jött rossz időben mindenki menekült, ahova tudott. Így történhetett meg, hogy éjszakára társaságamul kaptam egy patkányt.
A falak nem nyújtottak túl sok védelmet, ez a képen is látszik. Az ablakról nem készítettem fényképet, ott a szúnyoghálón ökölnyi lyukak voltak, kirágták a patkányok. A ház védelmi funkciója így lényegében megszűnt.
Ezen az éghajlaton éjszaka is rendkívül meleg van és a folyó közelsége miatt a páratartalom is állandóan magas. Ez a körülmény a szemétszállítás és a csatornázás hiányosságaival párosítva nem túl komfortos.
Gambiában az esős évszakon kívül, 9 hónapon át nem esik az eső. A száraz időszakban sok helyen összegyűlik a szemét, a talaj is szennyezett lesz. Amikor elkezd esni az eső, az első napokban ez mind kioldódik és a tocsogóssá vált talaj tetején úszik.
Minden hónap első szombatján kötelező az egész országban mindnekinek szemetet gyűjtenie, de ez sajnos bőven kevés az összegyűlt, itt-ott derékig érő szeméthalmok felszámolására.
Az eső kezdetével kioldódik a szennyezés a talajból, utána nagyon kell figyelni a fertőzésekkel. Próbáltam a ruháimat mindig szárazon tartani, a szandált letisztítottam, mielőtt a házba léptem. De az állatok ellen nem sokat lehetett tenni.
Sok évig laktam kollégiumban, ott megfordult mindenféle rovar, így megdöbbenve tapasztaltam, hogy létezik ekkora csótány, mint amiket itt láttam. Az első extra méretűvel a brikamában töltött első estén láttam. Sikerült elkapni. Azt hittem, ezzel vége. Megnéztem a szomszédok lakását, onnan jöttek, hatalmas koszban laktak. A bogarak éjszaka voltak aktívak, elalvás előtt többször hallottam, ahogyan az ágyam mellett másznak.
Az ágyam lényegében egy elhasznált szivacs volt a földön, így ez nem nyújtott túl sok védelmet. Szerencsére volt ágyhálóm, de ez kevésnek bizonyult az apró, fekete szúnyogok ellen. Ennek a csípése a mutu-mutu, az állat olyan kicsi, hogy sikerül átügyeskednie magát a hálón. Ebből is kaptam bőven. A csípése gennyes kiütést okoz, nagyon kellemetlen érzés.
Az utolsó előtti napon több csótány is mászott a ruháimon.
A helyiek mondták, hogy ha elkezd esni az eső, akkor azon a vidéken szeptember közepéig folyamatosan esik. Úgy tűnt, hogy igazuk van, tényleg nem állt el. Éjszaka fura zajokat hallottam, áram híján csak a telefonom fényénél tudtam járőrözni. Nagyon meglepődtem, amikor a ruháim mellett egy patkány szemezett velem. Veszélyes állat ez, sosem lehet tudni, hogy honnan jött és milyen betegséget hordoz.

Alig tudtam aludni, majd reggel nagyon rosszul éreztem magam. Itthon, amikor ráálltam a mérlegre, kiderült, hogy az utolsó napokban napi másfél kilót fogytam. Elkaptam egy fertőzést, így a hasmenést nem lehetett volna koplalással orvosolni. Az utolsó napokban nagyon leromlott az egészségi állapotom, úgy döntöttem, hogy az egészség és a testi épség a legfontosabb és inkább hazajöttem.
Nagyon sajnálom, hogy ott kellett hagynom ezt a gyönyörű országot, de többet nem kockáztathattam. Egyetemista vagyok, szeptemberben kezdődik a tanév, addigra teljesen használhatónak kell lennem.
Végigjártam az orvosokat, marékszámra szedtem a gyógyszert, a fertőtlenítőt és a vitamint, szerencsére sikerült hamar kilábalni a betegségből.
Úgy érzem, hogy jól döntöttem. A helyiek nem tudtak orvoshoz irányítani, a gyógyszereim pedig nagyon kifogyóban voltak (itthon sok év alatt nem fogy el ennyi).
Szívesen visszamennék még, ha adottak lesznek a megfelelő keretek, de így túl kockázatos lett volna maradni.
Bár csak néhány hétig voltam ott, rengeteget tanultam és tapasztaltam. Olyan helyekre jutottam el, ahova túristaként nem lehente. Jártam olyan helyeken, ahol még fehér ember soha. Rengeteg embernek meséltem Magyarországról és a méltányos kereskedelemről. Egyikről sem hallottak még. Sokat tanultam tőlük, rengeteg élménnyel tértem haza.



Igyekszem mindenről beszámolni. Írok majd a településekről, ahol voltam, az emberekről, az élővilágról, a szokásokról.

Újra itthon

Úgy alakultak a körülmények, hogy néhány napja jobbnak láttam hazajönni. Most már összeszedtem magam, kihevertem a mindenféle nyavalyákat. A hazaút különleges és kalandos élmény volt, de erről majd akkor írok részletesebben, ha eljutottam addig a történetemben.
Rengeteget tanultam és tapasztaltam. Több száz fotót készítettem és rengeteg mesélnivalót hoztam.
Jöjjenek hát az élmények.

Serekunda

Az első héten Serekundában laktam. Ez egy kis település, néhány percre Banjultól. Teljesen más ez a világ, mint Európa.
Mindenhol boltok, munkahelyek. Az üzlet általában egy kis szoba, az ablakon át lehet vásárolni. Az ablak be van rácsozva, csak egy kis lyuk van, itt adja ki az árut az eladó. Az árak az európai viszonyokhoz képest alacsonyak. Van néhány áru, aminek keményen megkérik az árát. Ilyen például a víz. Másfél liter szénsavmentes ásványvíz 25 dalasi, 200 forint. A helyiek leginkább zacskós vizet isznak. Ez fél liter, feketének 1 dalasi, fehérnek 2-4. A semminél jobb, de néha büdös és szinte mindig műanyag ízű. Ha tehetem, palackos vizet veszek. Sajnos sehol sem lehet szénsavas ásványvizet kapni. Szódavíz van, 3 decis tonikos üvegben árulják. Az ára ugyannyi, mint a kóláé. Kóla mindenhol van. Nem egy boltot láttam, ahol nincs víz, de a cukros üdítők teljes választékát árulták. 10 dalasi egy 3 decis üveggel.
Buszjárat nincs, mindenki taxizik. Sárga és zöld taxi van. A zöld drága, de bárhova elvisz. A városban sárgával szoktunk menni, ez 50 dalasi. Persze a taxis mindig 100-at akar, de meg kell vele beszélni. Ha meg nem visz el ötvenért, majd a következő megteszi.
A tömegközlekedés privát alapon működik. Leharcolt furgonokkal szállítanak. 12-15 ülés egy kocsiban, egy sofőr és egy fiú, aki beszedi a pénzt és nyitja-zárja az ajtót. Városon belül ez 5 dalasi, városon kívül 10. Mindig egy adott útvonalon mennek. Ha megyek valahova, leintek egy ilyet és megkérdezem, hogy hova megy. 2-3 útvonal van, félpercenként követik egymást.
Az utak szörnyűek. A nagyobb települések között betonút van; a városban a főbb utak szintén le vannak aszfaltozva.

Mindenki köszön, mindenki jönne beszélgetni és majdnem mindenki el is akar adni valamit. Nagyon nehéz egyedül maradni egy percre, a kiváncsi tekintetek mindenhova követnek.
Egyik este egy mulatóban beszélgettem egy helyivel. Nagyon jó fej férfi volt. Napközben autógumikat javít és házat épít. 20 éve ezt csinálja és nem unja. Nagyon vidámak a helyiek, (látszólag) sosem kinlódnak, legalábbis kifelé nem mutatják.