Költözés

A blog idén lényegében nem frissült. Egy időre elment a kedvem az egésztől.
Viszont most, hogy már 3 hónapja a Gambia kiállításon és a Fair Trade-en dolgozom, visszajött az ihlet. Úgy érzem, hogy megint a megfelelő úton vagyok.
A blogot átköltöztettem a http://gambia.blog.hu -ra, mostantól oda fogok írni.
A konzulátuson kaptam könyveket, felkutattam a könyvtárakat, letöltöttem tankönyveket. Van anyagom bőven, amiket mostanában dolgozok fel. Igyekszem folyamatosan frissíteni az új címen, szeretettel várok oda minden olvasót.
Tegnap nyitottuk meg a 2. Gambia kiállítást, 3 hét múlva pedig már a harmadik nyílik.

Tehát:
http://gambia.blog.hu

Gambia kiállítás, Tranzit Art Café

Pénteken nyitottuk meg az első Gambia kiállítást. Hétvégétől lesz rendes nethozzáférésem, tudósítok az eseményekről. A kiállítás a Tranzitban tekinthető meg, november 5-én szedjük le a képeket. A további helyszínek  a Sirály, valamint a Merlin Színház.

Az élményekről

Azóta teljesen máshogy látom a világot, összehasonlítva a kiutazás előtt és közvetlenül utána megjelent újságcikkekkel és interjúkkal látszik, hogy mennyire mások voltak akkor az elképzeléseim a világról. Úgy indultam, hogy másoknak segítsek, de a végén az lett belőle, hogy magamnak segítettem. Megvalósítottam azt, amire sokan egész életükben vágynak. Azt, ami mindenkinek eszébe jut minden nap, hogy ha az élet úgy hozza, szeretne belevágni. Egy hegy megmászása, valami rendkívüli teljesítmény, vagy akár egy apróság. Bármi, amit komoly célnak nevezünk, a képességek próbája és közvetetten az addigi munka egyfajta gyümölcse. Eltekintve a veszélyektől és a negatív nem várt dolgoktól, nagyon jó volt. Megvolt az 'A mindenit' élmény, ami sokaknak soha nem adatik meg. Például akkor, amikor a csomagommal a kezemben hajnali kettőkor a repülőgépről leszállva a gép lépcsőjén álltam és megcsapott a Szahara illata. Hőség, állott halszag, magas páratartalom. Vagy amikor a megérkezésem napján mentünk a kocsival. Öreg, rozsdás, gyűrött terepjáró, a sivatagi úton a város felé. Az ablak törött, működő műszer egy sincs. Jobbra az úttól néhány méterre egy kiégett, rozsdás teherautó, az úton előttünk egy Police Checkpoint tábla, balra pálmafák és lerobbant kunyhók.

Vagy amikor még az odaúton a gépre vártam Lisszabonban. Este nyolc óra, körülöttem csak feketék, a környéken sehol egy európai. Mind furcsán néztek rám, Dakar felé nem szokott fehér fiatal utazni, főleg nem egyedül. Tudtam, hogy több hónapra indulok a Afrikába, a Nagy Sivatag mellé. Tele kiváncsisággal és tenni akarással.

Vagy amikor egyik este elkísértem Abdoulie-t az ivóba. Egy fél csirkéért mentünk, az volt a vacsora. Amíg megsült, leültem egy asztalhoz és egy Julbrew sör társaságában az egyik helyivel beszélgettem. Autógumik javításából él, igazi rasztafari, gyönyörű angol kiejtéssel. Büszkén mesélte, hogy elvégezte az elemi iskolát. Teljes odaadással hallgatta minden szavamat, láthatóan büszke volt rá, hogy egyetlen fehérként vele beszélgettem. A boldogsághoz nem mindig kellenek nagy dolgok.

Reformátusok Lapja

Az alábbi cikk jelent meg rólam a Reformátusok Lapjának eheti számában:

Az újság ára 150 Ft, a hét folyamán remélhetőleg még elérhető az egyházi könyvesboltokban, gyülekezeteknél. Köszönöm a lehetőséget és a hosszú beszélgetést.

A pénz tisztelete

A kereskedelem az emberiség történetének kezdete óta jelen van. Már az őseink is használtak az árucsere és a fizetőeszköz intézményét. A mikroökonómia valamilyen formában mindenhol jelen van, persze régen vállalkozás, vállalat és pénzbeli profitmaximalizálás nélkül. Ahogy fejlődtünk, egyre szorosabb kapcsolatba kerültünk a pénzzel, a mai, fejlett világban már nem is tudnánk élni nélküle.
Egyre jobban élünk az életszínvonal mutatói folyamatosan emelkednek, a növekvő bérekhez pedig mind magasabb diszkrecionális jövedelem társul. Ez a fizetésünknek az a része, amit a mindennapi szükségleteink kielégítésére, a létfenntartásra fordított összegen felül birtoklunk. Azaz az a pénz, amiből új, nem feltétlenül szükséges javakat, jószágokat vesszük. Drágább autó, márkás ruha, stb.
Minél többet költhetünk az ilyen termékekre, annál fájóbb a hiányuk, ha valami miatt már nem juthatunk hozzájuk. Ez (is) az oka az adóemelések, financiális korrekciók, fiskális intézkedéseket követő romló közhangulatnak. Néhány százalékkal többet kell befizetni és máris elégedetlenek leszünk.

A pénzügyi világnak egy másik, érdekes oldalát láttam Afrikában. Ha itthon, a tévében nézünk egy filmet egy távoli világról, kultúráról, az utána is idegen és távoli marad. Ha nem tetszik a műsor, szabadon lehet egy másik csatornára váltani. Ha tetszett és végignéztük, utána vége, egy óra volt belőle. Ám ott, élőben teljesen más. Feltehettem a kérdéseimet a helyi embereknek és meghallgattam a véleményüket, a történetüket.
A pénzügyi mutatók szerint sokkal szegényebben élnek nálunk. Gambia Afrika egyik legdinamikusabban fejlődő országa, de még mindig nagyon messze van az európai szinttől. Ha nekünk kellene kijönni ennyi pénzből, nem menne, képtelenek lennénk rá.
Kicsit olyan ez, hogy amit nem ismerünk, az nem hiányzik. És emiatt működhet békében megannyi afrikai társadalom.
Nem nyomorogtak! Legalábbis a legtöbben nem. Keményen dolgoztak a mindennapi betevőért, állandóan ügyeskedni, okoskodni kell, hogy sikerüljön beszerezni a létfenntartáshoz szükséges javakat. De ha ezt a szintet sikerült elérni, boldogok voltak. Reggel mindenki mosolyogva köszönti a másikat, este együtt teáznak a compound, a 'birtok' udvarán. Beszélgetésük nem a pénzről, a pénzügyi gondokról szól.
Egy dolog már az első napon feltűnt: nincs jó állapotú pénz. Az összes kis címletű bankjegy gyűrött, tépett, koszos és büdös. A 100 dalasisok persze tiszták és szinte hajtatlanok, az átlagember ilyet ritkán lát. (1 dalasi = ~8 forint) Hoztam haza néhány bankjegyet, még most is halszaguk van. Mindegyiken érzem az ország, a földrész illatát és hangulatát.
Sok boltban jártam, sok embert láttam fizetni, pénzt kezelni. Összegyűrve tartják a ruhájukban, összegyűrve adják a boltosnak. A kasszában úgy áll a pénz, mint a szénakazal. Az út előtt azt gondoltam, hogy ahol ilyen kevés pénzből élnek, tisztelik és tisztán tartják. Ami van, azt nagyon meg kell becsülni. De nem. Olyan volt, mintha egy ez új és szükséges rossz lenne. Csak úgy van és kész. Ha nem lenne, az sem lenne nagy baj.

Egy tapa-lapát, vajaskiflit kértem. 5 dalasi lesz, válaszolta a boltos. Kisimított, megtisztított 5 dalasist adtam neki. A pénztáros meglepetten, hitetlenkedve nézett. Ő ilyet bizony nem nagyon látott még. Meséltem neki a mi helyzetünkről. Arra jutottunk, hogy bizony Európában teljesen más a pénz szerepe. Mi tiszteljük, mert rá vagyunk kényszerülve. Még a legkisebb címletű pénzeink is jobbára tiszták és simák.
Gambiában is jelen van a szerencsejáték. Sokan itt szórják el csekély jövedelmüket. De teljesen más felfogással, mint mi. Akikkel beszéltem, mind azt mondták, hogy ez kikapcsolódás nekik, nem is várják a nagy nyereményt, nem az a lényeg.

Ahol sok pénz van, ott nem lehet élni nélküle. Ha mindenki ismerné a mi életszínvonalunkat, felborulna a modern világ. Hirtelen sokmilliárd ember vágyna a rengeteg technológiai fejlesztésre, összeroppannának az országok.
Akkora a különbség a fejlődő és a fejlett országok között, hogy hatalmas hiba lenne egyből odavinni a fejlesztéseinket, módszereinket. Csak lépésről lépésre szabad haladni, időt kell nekik adni, hogy megfelelően alkalmazkodhassanak és megtanulják az új életmódot. És nem a pénzünket kell odavinni, hanem a tudásunkat. És persze a méltányos kereskedelmet.

Média - Éva Magazin

Az Éva Magazin 2007. szeptemberi számában egy cikket olvashattok az önkéntességről, benne három, önkéntesek kalandjairól és küldetéséről készült beszámolóval. Ez már a hazatérésem után jelent meg.
Íme az utamról készült összefoglaló. Kattints rá és megjelenik olvasható méretben.

Indul a tanév, megy tovább a blog

Az utóbbi hetekben nem sikerül írni a blogra, minden időmet lekötötte a tanév előtti szervezkedés. Ma elkezdődött a szemeszter, 40 kreditet vettem fel. Ez 10 tantárgy heti 44 tanórában. Csütörtökre csak két óra jut, a péntek pedig üres.
Időközben rengeteg mesélnivaló jutott az eszembe, sok apróság, ami érdekessé és különlegessé tesz egy kalandot. Megpróbálom digitalizálni az utazásommal kapcsolatban megjelent cikkeket, ezeket is feltöltöm majd.
Sokan jeleztétek, hogy olvassátok az írásaimat, köszönöm.

Útközben

Gambia térképe

Gambia térképe.
Utam során az ország nyugati részén jártam (bekereteztem kékkel). Gunjurtól északra, keletre, egészen Kerewanig.

Emberek, segítőkészség, Momodou

Azt mondják, a gambiaiak híresek a segítőkészségükről. Teljesen más a mentalitásuk, mint nekünk, európaiaknak. Brikama faluban mondták, hogy ami az én problémám, az az egész falu problémája. Mindenki ismer mindenkit.

Bárhova mentem, valaki mindig mellém szegődött. Ha megszólítottam, beszélgetni kezdtünk, de ha csendben mentem, akár egy órán át képes volt mellettem jönni szótlanul. Egyedül sehova sem lehet menni. A népesebb utcákban volt, hogy tizen jöttek utánam, legtöbbjük kisgyerek.
A kicsik rendkívül kiváncsiak. Ha elővettem valamit, azonnal kérdezték, hogy mi ez, hogy működik, mennyibe került. Ha tetszett nekik, a következő mondatuk az volt, hogy adjam nekik. Mikor fényképeztem az utcán, sokszor odajöttek, hogy róluk is készítsek fotót. Utána megmutattam nekik a képet, nagyon örültek. Felnőtteket már nehezebb fényképezni, többen mondták, hogy fizessek érte. Inkább nem fizettem.

Az MP3 lejátszó volt a kedvencük. Brikamában körém ültek heten-nyolcan, felhangosítottam, amennyire lehetett és a fülhallgató cincogását hallgatva olvadoztak a gyönyörtől. A zseb- és táskarádió státusszimbólum. Akinek van, az hangosan bőgetve egész nap büszkén sétál az utcán. Az elején nem értették, hogy miként is működhet ez. Nem kazetta, nem lemez, de még nem is rádió. Elmagyaráztam nekik, érdeklődve figyelték. Minden zeneszámnál megkérdezték, kinek dala, melyik országból való. Egyedül egy fiú, Alassan volt nagyjából tisztában az európai országok nevével és elhelyezkedésével. Mondta, hogy egy könyvében olvasott európáról, de sokkal többet sajnos ő sem tud. Sokan azt hitték, hogy errefelé mindenki angolul beszél, eleinte nem is értették, mi az a magyar nyelv.
Egyik reggel másfél órán át zenéltem nekik a gépeimmel, sosem láttak még ilyet. Mondtam nekik, hogy mennyibe kerül nálunk, az európai fizetésekhez képest mára már igazán elérhető összegnek számít. Az egyik fiúval kiszámoltuk, hogy ezt a 100 euró körüli összeget a családja egy év alatt sem keresi meg.

Ő itt Momodou Sowe, a Gambia International repülőtér kertésze. Mivel Dakarban 3 napig visszatartották a csomagomat, ezért négyszer is jártam a reptéren. Minden alkalommal eltöltöttem itt 3-4 órát, Afrikában más a tempó, mint itthon. A hosszú várakozás alatt persze mindenkivel megismerkedtem, szó sem lehetett arról, hogy egyedül várom meg a repülőt, hátha végre hozza a csomagomat. Így történt, hogy egy délutánon át beszélgettem Momodou-val. Elmondta, hogy 15 éve dolgozik itt, előtte egy hotelben kertészkedett. Ez a szakmája, sok éven át tanulta az iskolában. Ketten voltak kertészek, remek munkát végeztek. Megmutatta az összes növényt, a reptér környékén közel egy egész hektárnyi zöld terület van, ami mind az ő kezük munkáját dícséri. Pálmák, pozsgások, különleges virágok.
Hosszan beszéltem neki a méltányos kereskedelemről, még nem hallott róla, érdeklődve figyelt. Azt mondta, hogy ez a fejlődés útja, büszke rá, hogy európában ezzel is törődünk. Azt üzeni, hogy vár mindenkit, aki a méltányos kereskedelemmel foglalkozik és szívesen megmutatja az egész kertjét.
Megígértem neki, hogy írok róla az interneten, erről a szorgos emberről másnak is hallania kell.
So, Momodou, there are some phrases about you and your flowers.
Momodou Sowe, Gardener, G.C.A.A.
Banjul International Airport, The Gambia

Az utolsó nap

Az utolsó este elkezdett szakadni az eső és elment az áram. Amikor nincs áram, olyankor vezetékes víz sincs.
A hirtelen jött rossz időben mindenki menekült, ahova tudott. Így történhetett meg, hogy éjszakára társaságamul kaptam egy patkányt.
A falak nem nyújtottak túl sok védelmet, ez a képen is látszik. Az ablakról nem készítettem fényképet, ott a szúnyoghálón ökölnyi lyukak voltak, kirágták a patkányok. A ház védelmi funkciója így lényegében megszűnt.
Ezen az éghajlaton éjszaka is rendkívül meleg van és a folyó közelsége miatt a páratartalom is állandóan magas. Ez a körülmény a szemétszállítás és a csatornázás hiányosságaival párosítva nem túl komfortos.
Gambiában az esős évszakon kívül, 9 hónapon át nem esik az eső. A száraz időszakban sok helyen összegyűlik a szemét, a talaj is szennyezett lesz. Amikor elkezd esni az eső, az első napokban ez mind kioldódik és a tocsogóssá vált talaj tetején úszik.
Minden hónap első szombatján kötelező az egész országban mindnekinek szemetet gyűjtenie, de ez sajnos bőven kevés az összegyűlt, itt-ott derékig érő szeméthalmok felszámolására.
Az eső kezdetével kioldódik a szennyezés a talajból, utána nagyon kell figyelni a fertőzésekkel. Próbáltam a ruháimat mindig szárazon tartani, a szandált letisztítottam, mielőtt a házba léptem. De az állatok ellen nem sokat lehetett tenni.
Sok évig laktam kollégiumban, ott megfordult mindenféle rovar, így megdöbbenve tapasztaltam, hogy létezik ekkora csótány, mint amiket itt láttam. Az első extra méretűvel a brikamában töltött első estén láttam. Sikerült elkapni. Azt hittem, ezzel vége. Megnéztem a szomszédok lakását, onnan jöttek, hatalmas koszban laktak. A bogarak éjszaka voltak aktívak, elalvás előtt többször hallottam, ahogyan az ágyam mellett másznak.
Az ágyam lényegében egy elhasznált szivacs volt a földön, így ez nem nyújtott túl sok védelmet. Szerencsére volt ágyhálóm, de ez kevésnek bizonyult az apró, fekete szúnyogok ellen. Ennek a csípése a mutu-mutu, az állat olyan kicsi, hogy sikerül átügyeskednie magát a hálón. Ebből is kaptam bőven. A csípése gennyes kiütést okoz, nagyon kellemetlen érzés.
Az utolsó előtti napon több csótány is mászott a ruháimon.
A helyiek mondták, hogy ha elkezd esni az eső, akkor azon a vidéken szeptember közepéig folyamatosan esik. Úgy tűnt, hogy igazuk van, tényleg nem állt el. Éjszaka fura zajokat hallottam, áram híján csak a telefonom fényénél tudtam járőrözni. Nagyon meglepődtem, amikor a ruháim mellett egy patkány szemezett velem. Veszélyes állat ez, sosem lehet tudni, hogy honnan jött és milyen betegséget hordoz.

Alig tudtam aludni, majd reggel nagyon rosszul éreztem magam. Itthon, amikor ráálltam a mérlegre, kiderült, hogy az utolsó napokban napi másfél kilót fogytam. Elkaptam egy fertőzést, így a hasmenést nem lehetett volna koplalással orvosolni. Az utolsó napokban nagyon leromlott az egészségi állapotom, úgy döntöttem, hogy az egészség és a testi épség a legfontosabb és inkább hazajöttem.
Nagyon sajnálom, hogy ott kellett hagynom ezt a gyönyörű országot, de többet nem kockáztathattam. Egyetemista vagyok, szeptemberben kezdődik a tanév, addigra teljesen használhatónak kell lennem.
Végigjártam az orvosokat, marékszámra szedtem a gyógyszert, a fertőtlenítőt és a vitamint, szerencsére sikerült hamar kilábalni a betegségből.
Úgy érzem, hogy jól döntöttem. A helyiek nem tudtak orvoshoz irányítani, a gyógyszereim pedig nagyon kifogyóban voltak (itthon sok év alatt nem fogy el ennyi).
Szívesen visszamennék még, ha adottak lesznek a megfelelő keretek, de így túl kockázatos lett volna maradni.
Bár csak néhány hétig voltam ott, rengeteget tanultam és tapasztaltam. Olyan helyekre jutottam el, ahova túristaként nem lehente. Jártam olyan helyeken, ahol még fehér ember soha. Rengeteg embernek meséltem Magyarországról és a méltányos kereskedelemről. Egyikről sem hallottak még. Sokat tanultam tőlük, rengeteg élménnyel tértem haza.



Igyekszem mindenről beszámolni. Írok majd a településekről, ahol voltam, az emberekről, az élővilágról, a szokásokról.

Újra itthon

Úgy alakultak a körülmények, hogy néhány napja jobbnak láttam hazajönni. Most már összeszedtem magam, kihevertem a mindenféle nyavalyákat. A hazaút különleges és kalandos élmény volt, de erről majd akkor írok részletesebben, ha eljutottam addig a történetemben.
Rengeteget tanultam és tapasztaltam. Több száz fotót készítettem és rengeteg mesélnivalót hoztam.
Jöjjenek hát az élmények.

Serekunda

Az első héten Serekundában laktam. Ez egy kis település, néhány percre Banjultól. Teljesen más ez a világ, mint Európa.
Mindenhol boltok, munkahelyek. Az üzlet általában egy kis szoba, az ablakon át lehet vásárolni. Az ablak be van rácsozva, csak egy kis lyuk van, itt adja ki az árut az eladó. Az árak az európai viszonyokhoz képest alacsonyak. Van néhány áru, aminek keményen megkérik az árát. Ilyen például a víz. Másfél liter szénsavmentes ásványvíz 25 dalasi, 200 forint. A helyiek leginkább zacskós vizet isznak. Ez fél liter, feketének 1 dalasi, fehérnek 2-4. A semminél jobb, de néha büdös és szinte mindig műanyag ízű. Ha tehetem, palackos vizet veszek. Sajnos sehol sem lehet szénsavas ásványvizet kapni. Szódavíz van, 3 decis tonikos üvegben árulják. Az ára ugyannyi, mint a kóláé. Kóla mindenhol van. Nem egy boltot láttam, ahol nincs víz, de a cukros üdítők teljes választékát árulták. 10 dalasi egy 3 decis üveggel.
Buszjárat nincs, mindenki taxizik. Sárga és zöld taxi van. A zöld drága, de bárhova elvisz. A városban sárgával szoktunk menni, ez 50 dalasi. Persze a taxis mindig 100-at akar, de meg kell vele beszélni. Ha meg nem visz el ötvenért, majd a következő megteszi.
A tömegközlekedés privát alapon működik. Leharcolt furgonokkal szállítanak. 12-15 ülés egy kocsiban, egy sofőr és egy fiú, aki beszedi a pénzt és nyitja-zárja az ajtót. Városon belül ez 5 dalasi, városon kívül 10. Mindig egy adott útvonalon mennek. Ha megyek valahova, leintek egy ilyet és megkérdezem, hogy hova megy. 2-3 útvonal van, félpercenként követik egymást.
Az utak szörnyűek. A nagyobb települések között betonút van; a városban a főbb utak szintén le vannak aszfaltozva.

Mindenki köszön, mindenki jönne beszélgetni és majdnem mindenki el is akar adni valamit. Nagyon nehéz egyedül maradni egy percre, a kiváncsi tekintetek mindenhova követnek.
Egyik este egy mulatóban beszélgettem egy helyivel. Nagyon jó fej férfi volt. Napközben autógumikat javít és házat épít. 20 éve ezt csinálja és nem unja. Nagyon vidámak a helyiek, (látszólag) sosem kinlódnak, legalábbis kifelé nem mutatják.

Képek

Vasárnap - Dakartól Banjulig

A Dakarból induló gép mindössze fél órát késett, az eddigiekhez képest ez már egész jó. 40 perc volt az út. Egy légcsavaros, régi és kicsi géppel mentünk. Én voltam az egyetlen fehér a fedélzeten. Itt már csak italt szolgáltak fel, ásványvizet kértem, a gyümölcsléjükben nem nagyon bíztam. Nagyon jól nézett ki fentről a környék. Minden zöld, vörös és kék. Mikor leszállt a repülő, fél órát kellett várni a csomagokra. Ekkor jött a villámcsapás, persze derült égből: a csomagom sehol. Azt mondták, hogy nem fért be a gépbe, így jártam. Harmincan jöttünk a gépen, talán csak öten kapták meg a poggyászukat. Fura megoldás... rengeteg pénzt fizettem a jegyért, a szolgáltatást meg elfelejtették rendesen szolgáltatni. Ez nem a fejlődés útja. Ha jön egy csoportnyi turista, a csomagjuk pedig sehol, valószínűleg egyből fordulnak is vissza. Többet nem utazom Air Sénégal-lal, az biztos.
A poggyászomat végül a negyedik napon kaptam meg. A végén már nagyon kényelmetlen volt, négy napja ugyanabban a ruhában, fogkefe és minden egyéb nélkül.

A repülőtérről 40 percet utaztunk autóval. Mint a filmekben. Az út mellett láttam egy kiégett autót. Vörös a föld, beton csak ritkán van. Az úton félméteres kátyúk. Rengeteg autó van, rengeteg a Mercedes. Minden autó össze-vissza van horpadva, 30-40 évesek is bőven akadnak. A fényszórója a legtöbbnek ki van törve. Műszaki vizsga nincs, Kresz is csak minimális szinten. A reflektor és a duda az összes szabályozó eszköz.

Délután elmentünk egy kínai étterembe ebédelni. Hallevest és húsos-halas rizset ettem. Jól főznek, bár a helyi ételek majdnem mind ugyanolyanok.

Kaja után elnéztünk a Teranga nevű helyre. Ez szórakozóhely, szálloda, szabadidős központ egyben. Azaz lesz, ha elkészül. Egy ismert helyi énekes vezeti. Rengeteg jó ötlete és terve van, Magyarországról (is) szeretné hozni a berendezést.
Mindenki a maga módján próbál megélni. Mindenki árul valamit. Rengeteg kis bolt van, bódékban dolgoznak. Kólát és Coca Cola termékeket mindenhol lehet kapni.

Végre megjöttem - első nap

Végre sikerült internethez jutnom. Szerettem volna napi szinten frissíteni a blogot, de úgy néz ki, hogy nem sikerül nethez jutnom. Ettől függetlenül mindig írok, ha alkalmam nyílik rá. Hosszú volt az elmúlt néhány nap, álljon itt néhány sor azokról:

Szombat, indulunk. 13:00-kor kellett bejelentkezni a reptéren, 11:00-kor indultunk otthonról, hogy kényelmesen odaérjünk.
A check in után kimentünk a teraszra repülőket nézegetni. Tele volt az egész reptér, hosszú sorban vártak a felszállásra. Feltűnt, hogy sehol sincs portugál gép, pedig én azzal mennék. Miután visszamentünk a teraszról, kiírták, hogy másfél óra késéssel indul. Remek.
Bementem a terminálba és nekiálltam várni. Pasziánsz, film, sétálás. 40 perc után elkezdtek morgolódni az utasok. Többen szinte veszekedtek és kiabáltak, hogy mi is ez. Nem fogták fel, hogy ha idegeskednek, attól csak hosszabb lesz a várakozás.
100 perc késéssel indultunk. Lisszabonig majdnem négy óra volt az út. Végig tiszta volt az ég. Láttam a házunkat is fentről, akkor már 5000 méteren voltunk. A Duna egészen a déli határig látszott. Végig több száz kilométer volt a látótávolság. Az ebédet Horvátországnál hozták ki. Barna rizs, csirkemell szósszal. Egy eléggé alulméretezett zsemle, vaj, sajt. Adtak egy kis salátát is. Desszertnek csokis sütemény volt. A sajt magyar, a többi portugál. Olaszországig ettünk, Franciaország fölött szedték össze a tányérokat.
Olaszország végig tele van hegyekkel. Délután mentünk, így a nap oldalról sütött, a hegyek hosszú árnyékot vetettek. Igazi 3D-s térkép. A francia riviéra nagyon jól nézett ki. Tele apró öblökkel, a parthoz közel mindenhol védelmet adó homoksáv. Rengeteg kis hajó volt, nem mentek messze, végig a parthoz közel maradtak. Úgy tűnik, a hajósok legtöbbje csak kocamatróz, annyira kell neki a hajója, hogy kicsit eltávolodjon az emberektől.
Spanyolország fölött rengeteg kört láttam. 800-1000 méter átmérőjű körök, talán ez lehet a kertek szokásos formája. A körökben különböző színű növényeket termeltek.
Lisszabon jól nézett ki fentről, nagy város, rengeteg épülettel.
A reptéren másfél órát kellett várni, nem volt túl izgalmas.
A Dakar felé induló gép egy órát késett. Bementem a váróterembe és közölték, hogy a repülő még sehol. Busszal vittek ki a géphez. Az utastér tele volt, rajtam kívül egy fehér volt. Hamar eltávolodtunk a szárazföldtől, végig az óceán fölött repült. Teljesen sötét volt, ritkán lakott terület lehet ez, vagy egyszerűen éjszaka nincs áram, közvilágítás. A Szahara fölött láttam egy vihart, érdekes volt. Fölöttünk a csillagok, lent pedig minden felhővel borítva. Az éjszaka sötétjében messziről látszottak a hatalmas villámok. A vacsora majdnem ugyanaz volt, mint az ebéd, csak desszertként fagyit adtak. Elhoztam a takarót a repülőről, azt hittem, hogy hideg lesz éjszaka.
De nem volt hideg éjszaka. A leszállás után az utasok megtapsolták a kapitányt. Mikor kiszálltam a gépből, hajnali 2 óra volt, a hőmérséklet 30 fok fölött, a páratartalom pedig közel lehetett a 100%-hoz. Szerencsére az épület valamennyire légkondicionált volt. Az útlevél kezelése előtt ki kellett tölteni egy papírt, amin leírtam, hogy ki vagyok, honnan jöttem, meddig maradok, mit csinálok itt. Alig negyven perc sorbaállás után kerültem sorra. Az emberek fáradtak és büdösek voltak. A határőr nagyon meglepődött, mikor meglátta az útlevelemet. Elrohant vele és csak percek múlva szólt, hogy kövessem. Nem akarták megérteni, hogy nem bevándorló vagyok, csak néhány órára jöttem a tranzitba. Hiányolták a szenegáli vízumot. Mondtam nekik, hogy nem akarok kimenni, csak a reggeli repülőig maradnék. Közel két órába telt, mire felfogták a dolgot. A csomagomat is csak nehezen adták ki. Az útlevelemet reggel kaptam vissza. A tranzit egy kis szoba, néhány székkel a falak mellett. Voltak már bent ketten. Fél órával utánam befutott két kínai, nekik húsz óra múlva indult a gépük, addig ott kellett ülniük. Aludni nem volt szabad, aki elaludt, azt az őrjárat azonnal felébresztette. Három dollárért vettem egy ásványvizet.
Reggelig a kínaiakkal beszélgettem. Kínából jöttek, Olaszországba tartottak. Elsőre nem tudták, hol van Magyarország. Mikor mondtam, hogy Hungary, azt értette, hogy hungry, azaz éhes vagyok és hozta a táskáját. Csokit és süteményt eszegettünk reggelig. Kb egy órával később beugrott neki, hogy Hungary, mondta, hogy tudjám ám. Bécs a fővárosunk és Ausztriával együtt mi vagyunk Európa egyik legnagyobb és legerősebb országa. Felvilágosítottam, hogy alig 100 évvel van elmaradva. Mutattam nekik forintot, egy papír kétszázas volt nálam. Kedvesek voltak, legalább nem unatkoztam reggelig.

Utazom - Traveling

Azaz utaznék. 15:00-kor indult volna a repülő, de most, 15:14-kor még meg sem érkezett. Fél öt előtt nem nagyon lesz itt indulás. Este tízkor indulok tovább Lisszabonból, a lényeg, hogy addigra ott legyek.
Már másfél órája ülök a terminálban. Megvolt az oroszlánkönnyes búcsú, most pedig éhesen várom, hogy végre megebédeljünk a levegőben.

I'm traveling. Or to say corretly: I really want to have some traveling now. I'm sitting here in the terminal and waiting for the plane to arrive. Yeah, it still not there though. Now I should've been in the sky for 18 minutes. But I think I won't be there in an hour.
We had a tearful farewell and now I'm waiting here and getting more and more hungry. I just can't wait to have some lunch /rather dinner?/ in the sky.

Eljött az idő...

Indulok. Még néhány óra. 15:00-kor indul a repülő. Vasárnap 08:40-kor szállok le Banjulban. Lisszabonban és Dakarban kell átszállni, 4+6 órát várok majd a terminálban.
Majdnem mindent sikerült elintézni, bár rengeteg munkát hagyok itthon.
A 20 kiló poggyász nagyon kevés. 5 kiló a bőrönd, rengeteg apróságot viszek; ruhának nem sok hely maradt. Három hónapra van néhány napi ruha, megpróbálok majd mosni és a lehetőségekhez mérten vásárolni.
Dollárt váltottam, 2000. utánit, kis címletekben.
Viszek fényképezőgépet, notebookot, mindenféle elektromos kütyüket. Megpróbálok sűrűn bejelentkezni.

Köszönöm mindenkinek a támogatást és a bíztatást!
Jövök szeptemberben!


That's all folks, time to say goodbye!
Still some hours. My plane'll leave at 15 o'clock. I'll arrive to Banjul on Sunday at 08:40. I'll have to change the plane in Lisboa and Dakar. The transfer will take 4 and 6 hours, some time to chill.
I've almost finished everything that I had to do. But I have to leave a lot of work here in Hungary. The baggage limit is 20kg, that can't do too much things. The empty suitcase is almost 5kg so not much space left for my stuff. There are some things to bring to The Gambia so there's only a little space left for my clothes. I'll have to try some washing or maybe I could buy some local clothes. Time will tell us.
I'll bring US Dollars, all printed after 2000 and in small denominations.
There's notebook, digital camera and a lot of electro-stuff's in my bag. I'll try to kepp in contact with you. I would like to write on the blog every day.

Thank you for your support and help!
See you all in September!

Újra a fedélzeten

Néhány napja nem jelentkeztem, ennek oka, hogy (nem) kicsit ismét túlvállaltam magam munkával. Egy fordításon dolgozom, ennek az árával együtt lesz meg a szükséges pénzösszeg. Több éve foglalkozom számítógépes játékok fordításával (www.gamehunter.hu), rengeteg játékot tettünk magyarrá a szabadidőnkben és néhány játékban ott a nevem a boltok polcain is. Most a Space Force 2 című sci-fi akciójáték fordításán dolgozunk Morpheu$ kollégával. Szoros határidő, emberes mennyiségű szöveg. Már látszik a vége, hamarosan befejezzük, de elég kemény napok állnak mögöttünk.

De a legfontosabb, hogy végre túlvagyok az összes vizsgán, készülhetek az utazásra. Még két nap. Jó lenne valamikor az összepakolásra is időt szorítani.

The Smiling Coast

A projektről

Lukács Zoltán vagyok, 22 éves székesfehérvári lakos. 2007 nyarán a Fair World projekt, Fair Trade - Méltányos Kereskedelem keretében utazom Gambiába.

A Budapesti Corvinus Egyetem Kereskedelem és Marketing szakos hallgatója vagyok. Szakmai előmenetelem szempontjából nagyon fontosnak tartom a kereskedelem más formáinak, más országokban történő megismerését.
Idén tavasszal, a PLANET Alapítvánnyal karöltve kilencen elhatároztuk, hogy elindítjuk a Fair World 2007 projektet.
Nyáron, ősszel mindegyikünk ellátogat egy fejlődő országba, mindenki a legjobb tudása szerint igyekszik bekapcsolódni a helyi munkába.

A méltányos kereskedelem, a Fair Trade a fejlődő országok lakóinak gazdasági és kulturális kizsákmányolása ellen, a természeti és szociális sokszínűség megvédésére jött létre. Olyan kereskedelemi partnerséget jelent, mely anyagi segítséget, valamint létbiztonságot nyújt a hátrányos helyzetű fejlődő országok lakóinak, közvetlenül és átláthatóan növelve a termelők jövedelmét és életszínvonalát.
Egy indiai család átlagos egyévi jövedelme 4000 forintnyi rúpia, akár tízen próbálnak ennyiből megélni egy éven át. A nagy sportszergyártó cégek üzemeiben a varrónő 2-3 centet kap egy ing megvarrásáért. Az afrikai kakaó-, kávé- és mogyorótermelők a bekerülési árnak csak töredékét kapják meg a termékeikért. A méltányos kereskedelemben résztvevő partnerek garantálják a termelőknek, hogy méltányos áron veszik át a termékeiket, legalább a bekerülési árat kifizetve. A Fair Trade-ben résztvevő áru nem kerül ki a tőzsdére, a lehető legkevesebb tulajdonosváltással a boltok polcaira kerül, így az egész folyamat könyvelhető és visszakövethető. Cél a gyermekmunka visszaszorítása, a nők jogainak elfogadtatása, az emberi munkakörülmények megteremtése.
A méltányos kereskedelmen keresztül visszajutó pénz egy részéből a termelőknek fejlesztésekbe kell beruházniuk, így épült már több kórház, iskola.

Mindenki olyan feladatot vállalt, amihez a legjobban ért. Úticéljaink Kenya, Gambia, Uganda, Ghána, Srí Lanka, India, Mexikó.

Az önkéntes kiküldetésem célja: a gambiai Kerewan városában IT teacherként fogok informatikát, hardver-szoftver ismereteket tanítani. Weblapot szerkesztek, alapfokon programozási nyelveket oktatok. Segítek összefogni a fogadó szervezet munkáját, pályázatokat írunk, partnereket keresünk.
Utam középtávú célja a gambiai - magyar kereskedelem fejlesztése, valamint az ország mezőgazdaságát és gazdaságát tanulmányozva egy mintagazdaság létrehozásának a feltételeinek megteremtése.
Küldetésemnek tekintem a fogadó szervezet tevékenységében való részvételt, tudásomat felhasználva szeretném könnyebbé, hatékonyabbá tenni a munkájukat.
A közeljövőben kerül megrendezésre az első gambiai-magyar szemináriumi találkozó, szeretnék hatékonyan és tevékenyen résztvenni a szervezésben, lebonyolításban.

A kinttartózkodás időtartama: 2007. június 23. - 2007. szeptember 12.
Amennyiben sikerül megteremteni a közös munka kereteit és gyümölcsöző lesz a kapcsolatunk, a későbbiekben szeretnék hosszabb időre is kiutazni.

Célunk a hazatérés után egy könyvben és egy filmben összefoglalni a kint tapasztaltakat. Úgy tudom, hogy világelső a kezdeményezésünk, még senki sem készített ilyen összeállítást, amiben egy időben, a világ 9 különböző pontján működő, de mégis hasonló és ugyanolyan célból működő szervezetek életét hasonlítják össze.
Áprilisban részt vettünk egy szemináriumon Athénban, itt nemzetközi kapcsolatokat szereztünk és beszámoltunk a projektről.

A Gambiában készített fotók felhasználásával élményeimet, tapasztalataimat írásos formában is szeretném megörökíteni.
Keveseknek adatik meg, hogy eljussanak egy ilyen csodálatos országba, így szeretném majd egy kiállítás-sorozat keretében bemutatni az ott készült képeimet, írásaimat.
Úgy hiszem, hogy a legjobb tudásunk szerint segítenünk kell azok munkáját, életét, akiknek kevesebb jutott a lehetőségekből.

A szállást, ellátást a helyiek biztosítják, nekem kell előteremtenem a repülőjegy, vízum, oltások és a biztosítás költségeit.

Az út tervezett költségvetése:

Repülőjegy, illeték: 210000 Ft
Biztosítás: 41000 Ft
Vízum: 10000 Ft
Oltások: 25000 Ft
Szükséges gyógyszerek: 30000 Ft
Ivóvíz, napi szükségletek: 80000 Ft
A klímához illő ruházat: 35000 Ft
Fényképezőgép: 65000 Ft
Összesen: 496000 Ft



Lukács Zoltán
Budapesti Corvinus Egyetem
Kereskedelem és Marketing szak
lukacs.zoltan@kermark.hu

A gyógyszerek

Ahova megyek, ott azért némileg mások a körülmények és a lehetőségek, mint Európában. Érdemes rendesen felkészülni az esetleges egészségügyi problémákra.

Az EÜ csomag tartalma:

Láz- és fájdalomcsillapító
Görcsoldó
Hasmenés tüneti szereiOrvosi szén
Székletfogó
Sópótló
Hashajtó
Hányáscsillapító
Orrcsepp
Savlekötő
Allergia elleni krém
Sebfertőtlenítő oldat
Rovarriasztó
Vízfertőtlenítő: Neomagnol

Az EÜ doboz tartalma:

Betadine (sebfertőtlenítő)
Fertőtlenítő tapasz
Sebtapasz (vízálló)
Csipesz
Mullpólya

Hasznos apróságok:

Hőmérő
Kis tükör
Füldugó
Tisztító kendő
Bicska
Felfújható nyakpárna
Óvszer

A malária (váltóláz) ellen érdemes külön is felkészülni. Az anopheles szúnyogok vérszívás közben viszik át az egysejtű plazmódiumokat az egyik emberről a másikra. A plazmódium az emberben és a szúnyogban is szaporodik, a szaporodási fázis megszakításával megelőzhető, vagy gyógyítható a betegség. Védőoltás nincs ellene.
A betegség nagyon durva, inkább nem részletezem a tüneteit.
A megelőzése gyógyszeresen és szúnyogcsípás elkerülésével lehetséges.
A maláriát terjesztő szúnyog különösen napnyugtától napkeltéig csíp, ekkor kell fokozottan óvni magunkat. Jól szellőző, hosszú ujjú felsőrész és a bokákat is fedő ruházat szükséges.A szabadon lévő testrészeket rovarirtóval kell védeni.
Éjszaka, a pihenőhelyet rovarriasztóval impregnált hálóval kell védeni.
(Forrás: Országos Epidemilógiai Központ - www.oek.hu)
A betegség ellen a Lariam nevű gyógyszert ajánlották. Egy dobozban 8 szem van, az indulás előtt egy héttel kell elkezdeni és a hazaérkezés után még négy hétig kell folytatni a szedését. Heti egy szemet kell bevenni, mindig ugyanakkor. Egy doboz gyószer ára kb 6000 forint. A 16 hét szedéshez így két dobozzal vettem. Étkezés után, bő folyadékkal érdemes bevenni, keserű és csípős a tabletta.
A hatóanyag a májban bomlik le, nagyon erős gyógyszer. A 16 heti szedés még nagyjából belefér, de hosszabb ídőn keresztül már nem javallott, maradandó károsodásokat okozhat.
Ma vettem be az első szemet, a másodikat majd Lisszabonban szedem be.
Minden gyógyszert megvettem, a Lariammal együtt kicsivel több, mint 30000 forintba kerülnek.

A repülőjegy

Önkéntesnek lenni általában nem olcsó, ez tény. A repülőjegyet, biztosítást, oltásokat, költőpénzt (és még rengeteg apróságot) nekem kell állni. Aki közeli és/vagy népszerű helyre megy, az olcsóbban megússza az utazás költségeit. Japán, New York olcsóbban elérhető, mint Gambia.
Az első kereséseknél elég szörnyű összegek jelennek meg, az ár elmegy 300 ezerig is.
Ilyen-olyan utakat kijárva, majd némi hozzáértői segítséget igénybe véve (Köszi, Edina!) sikerült 197000 forintból összehozni a jegyet illetékkel együtt. 5%-ért kötöttem hozzá jegybiztosítást, így kb 207000-be került az egész.
Íme a jegy részletei:

1.1LUKACS/ZOLTANMR

1. TP 537 V 23JUN BUDLIS HK1 1500 1750

2. TP 209 V 23JUN LISDKR HK1 2205 #0105

3. V7 300 Y 24JUN DKRBJL HK1 0800 0840

4. V7 301 Y 10SEP BJLDKR HK1 1910 1950

5. TP 210 V 11SEP DKRLIS HK1 0205 0650

6. TP 526 V 11SEP LISBUD HK1 0930 1400

Az út elég hosszú lesz. Először Lisszabonban ülök 4 órát, majd Dakarban éjszaka 6 és fél órát.

Mellékhatás 2.0

Egyre jobb. Szédülök a sárgaláz elleni oltástól, vérnyomás az egekben egy másiktól, pörgök egy harmadiktól. Pakolnék már az útra, fordítanék, hogy legyen zsebpénz, közben pedig tanulni kell, mert este vizsgázom EU alapismeretekből.

Mellékesen a mellékhatások hatásairól

Téma és variációk

Kacsapecsenye pecsenyekacsából
Kecsepacsanya pacsanyakecséből
Pacsakecsenye kecsenyepacsából
Pecsekacsanya kacsanyapecséből
Pecsenyekacsa kacsapecsenyéből
Pacsanyakecse kecsepacsanyából
Kacsanyapecse pecsekacsanyából
Kecsenyepacsa pacsakecsenyéből

(Karinthy Ferenc: Téma és variációk)

Nagyjából ilyen érzés volt az oltások utáni nap. Mikor elkezd felszívódni az a vödörnyi oltóanyag, kimondottan kellemes... Néha szédülés, utána fejfájás, majd zsibbadás. Időnként, amolyan refrénként pedig hangok. A semmi hangjai.
5 filmet néztem meg és még mindig unatkoztam. 2 pizzát ettem meg és utána is éhes voltam. Próbáltam fordítani, de nem sikerült koncentrálni.
Annyiból jó, hogy már túl vagyok rajta, újra tudok dolgozni. Egy játék fordításán dolgozom, háromhavi munkára kaptunk szűk három hetet, így minden nap számít. A héten megpróbálom befejezni, ez normál tempóval napi 44 munkaórát jelent. De muszáj, mert még rengeteg elintéznivaló van a kiutazásig.
10 nap múlva ilyenkor már látszik majd Dakar fentről...

Az oltások

Végre megkaptam az oltásokat. Célszerű a kiutazás előtt egy hónappal felkeresni az Oltóközpontot és beadatni a szükséges oltásokat. 2 hét múlva utazom, de még belefér, ezek 8-14 napon belül hatnak.
Az Oltóközpont a kék metró Nagyvárad tér megállójánál van, onnan nyílik a Gyáli út. Epidemiológiai, népegészségügyi mindenféle komplexum, a portánál jobbra, majd az épület után jobbra és ott is van. Sorszám húzása után ki kell tölteni egy dokumentumot, ebben rákérdeznek az utazással kapcsolatos adatokra. Hely, szállás, kiutazás célja, utolsó orvosi vizsgálat, allergiák, betegségek, gyógyszerek. 9-12-ig van rendelés, érdemes korán odamenni. Nyitás előtt néhány perccel érkeztem, de már 11-en várakoztak előttem. Némi sorbaülés után behívtak, kaptam tanácsokat az oltásokról, a lehetséges mellékhatásokról.
A sárgaláz elleni oltás kötelező, a határon elkér(het)ik az igazolását. Érdemes beadatni még néhányat, én tífusz, hepatitisz A és agyhártyagyulladás ellen kaptam bökést. Korábbról van tetanusz és hepatitisz B védettségem, ezek is szükségesek. 25500 forintot fizettem az egészért, 4-5000 Ft egy vakcina, 900 Ft a beadás oltásonként és 4000 Ft a tanácsadás. Utóbbi 2 percig tart, jól jövedelmező szolgáltatás.
Megrendeltem a Lariamot, a kiutazás előtt egy héttel kell kezdeni a szedését és a hazatérés után még négy hétig kell bevenni heti egy tablettát. Finom, könnyű gyógyszer lehet, azt mondták, hogy nagyon erős, nagyon terheli a májat, 80-90 még belefér, de afölött már túl sok. Ebből heti egyet kell bevenni, 8 tabletta van egy dobozban, a doboz kb 6000 Ft-ba kerül. Csinos mellékhatásai lehetnek, ezekről tudni kell, fel kell készülni, de fölösleges rágódni rajtuk, attól nem lesz könnyebb.

Az Oltóközpont

Egy távoli országba utazva érdemes felkészülni a kinti veszélyekre. Gambiában a sárgaláz elleni oltás kötelező, leghamarabb 10 nappal az utazás előtt be kell adatni.

A sárgaláz mellett még 6-8 másik betegség ellen is jó, ha van védettség, tehát irány az Oltóközpont.
Már múlt héten el akartam menni, de mivel hirtelen kaptam egy jó ajánlatot a repülőjegyre, először azt kellett megvenni (erről majd egy másik bejegyzésben), az oltásokhoz pedig még gyűjteni kellett.
Kb 20 ezer forinttal kell készülni, 4000 Ft a vizsgálat és a regisztráció.
Reggel megnéztem az OEK honlapját (www.oek.hu), felhívtam az elérhetőségnél található telefonszámot, majd bementem. 12:17-kor értem oda, reméltem, hogy még nyitva lesz. Hát nem, 9:00-12:00-ig tart a rendelési idő. A főoldalon erről nem írtak, arra meg nem gondoltam, hogy turkáljak az aloldalakon, úgy gondoltam, hogy normális nyitva tartási idővel dolgoznak.
Pénteken nincs rendelés, így legközelebb 4 nap múlva, hétfőn mehetek be hozzájuk. Reggel kilencre ott leszek, az a biztos.

Üdv itt, kedves olvasó.

Ezen a blogom szeretném leírni, másokkal és elsősorban Veled megosztani a gambiai utam során szerzett élményeimet, tapasztalataimat.

Sok helyről hallottam már, hogy jó lenne tenni valamit, amikor pedig tényleg meg is kéne tenni, a legtöbben visszahőkölnek, hiszen ez nem is olyan egyszerű. Pedig az, ehhez szeretnék segítséget adni. Leginkább hozzáállás és felfogás kérdése, ha ezekből van elég és megfelelő, sok akadály már nem jöhet.
Talán már ismered: Vannak, akik megcsinálják a dolgokat, vannak, akik csak hallgatnak és vannak, akik azt mondják: "Nézd, mi történt!".
Önkéntesként az első csoportba kell tartoznunk, hogy a hallgatókat előbb megfigyelőkké, majd aki szeretné, azt résztvevővé tegyük, de legalábbis segítsük, hogy azzá váljon.
Persze nem mindenkiből lehet önkéntes, nem is kell, sőt. Ez olyan, amit ha mindenki csinálna, elveszítené a varázsát és idővel eltűnne a motiváció is.
És nem szabad elfeledkezni a másik oldalról sem. Ez nem szánakozásból történik, egyáltalán nem. Fogjuk egymás kezét és együtt dolgozunk. Akkor jó, ha a végén mindenki több lesz, mint előtte volt.
Hadd idézzem Jókai Mórt:

„Ensemble!” Milyen bűbájos szó! Lehet-e ennél gyönyörteljesebb szó a világon?

Mert egyedül nem megy. Fogjunk össze, utána bármit elérhetünk. Eppur si muove, és mégis mozog a Föld. Ha pedig valami miatt mégsem, akkor a mi feladatunk, hogy tovább mozgassuk. Persze a megfelelő irányba.
És nem feladatunk, nem is szabad megítélni, hogy melyik a helyes irány. Valamennyire hozzá kell tenni a mi helyesnek vélt útirányunkat is, de nem szabad ráerőltetni másra. Megbeszéljük, hogy kinek mi a jó és a kettőből megpróbálunk valami még jobbat összehozni. Én megmutatom, hogyan csináljuk mi, ő megmutatja, mit kell megcsinálni és együtt kitaláljuk a megfelelő módot. Ez nem olyan, mint egy elméleti tudomány, ahol sokszor az eredmény számít, nem pedig az, hogyan is értük el. Itt éppen abban van a lényeg, amíg elérjük a végcélt. És ha az eredmény jó, hasznos, akkor győztünk.

Egy szó, mint száz: ha találsz az írásaimban valami olyat, ami megfog és elgondolkodtat, már megérte leírni.

Kösznöm, hogy rám gondoltál és elolvastad.

Az önkéntességről

Az önkéntesség lényegében annyit tesz, hogy szépen ülök Maslow szükségletpiramisának a tetején, majd elkezdem megmászni valaki más piramisát, hátha annak is sikerül feljutni a csúcsára.
Legalábbis én így értelmezem.